A játék, mint terápia és együttlét

2016.03.07.

 

 „Anya, játsszunk!” „Apa, játsszunk!” – hangzik végtelen számban a kérés. Ilyenkor egy szülő vagy jókedvűen és teljes odaadással kezd bele egy közös, önfeledt időtöltésbe, vagy olyannyira kimerült az egész napi mókuskerék után, hogy szörnyen nehezére esik részt venni bármilyen aktív tevékenységben. Ekkor szembesülünk azzal, hogy magunkat megerőszakolva, kényszeresen próbálunk eleget tenni „jó szülői” kötelességeinknek, vagy nemet mondunk, és a lelkiismeret-furdalás és önmarcangolás miatt szintén nem tudunk kikapcsolódni a minket körülvevő rohanó világból.

 

Célszerű fokozatosan, de mind nagyobb tudatossággal megfigyelnünk a reakcióinkat, amikor a gyermek játékba invitál minket. Mik azok a kifogások, és valódi okok, amik miatt nem tudunk felszabadulni és feltöltődni a játékidőben. Ilyenkor érdemes újra és újra belemenni a szituációba, és kívülre helyezkedve szemlélni az eseményt. Minden felnőttben a lelke mélyén ott rejtőzik egy kisgyerek, aki még emlékszik arra, hogy a könnyedség és az önfeledtség a legmagasabb szintje a belső harmónia megtalálásának és az egyensúly fenntartásának. A bennünk élő belső gyermek ilyenkor szárnyra kap, és ha engedjük, akkor újra tud repülni a Játékba.
A Játékba, vagyis önmagával szinkronba.

 

 42254347_s

 

A közös időtöltésnek azt a formáját kell tudatos szülőként megtalálnunk, ami egyaránt tölti a gyermeket, és bennünket is. Ezért, ha felfedeztük magunkban, hogy akkor és ott mi az a tevékenység, amivel a bennünk lévő feszültségek is feloldódnak, abba kell bevonni gyermekünket.

 

A játék valójában terápia a szülőnek és terápia a gyermeknek is.
Ilyenkor tanulják az egymásra hangolódás, a kölcsönös energiacsere mechanizmusát, illetve a lelki szabadság megélését. A szabad játék ezért a létező legtökéletesebb közös élményforrás. Minden szabályát, egész világát a gyermek, és a gyermeki képzeletvilág határozza meg. Mivel elhatárolódik a fizikai tér és idő fogalmától, a maga egyszerűségével mutatja meg nekünk azt, hogy hogyan tudunk az ITT és MOST – ban jelen lenni.

 

A gyermek a játékkal tanít, megmutatja azt a görbe tükröt, amin keresztül a világot szemléljük; a felnőtt pedig lehetőséget kap arra, hogy megélje a jelen pillanatait, megismerje gyermeke legbensőbb érzéseit, élményeit, világképét, ezáltal erősítve a kötődést, a bizalmat és az egyensúlyt kettejük kapcsolatában.

 

A terápiás játékfoglalkozásaim tapasztalatai alátámasztják, hogy egy gyermek mennyi információt közöl bújtatottan egy – egy spontán játékban. Ezeknek a foglalkozásoknak a során, szabadon játszunk, és egyéni szimbólumrendszert használunk.
A szimbólumok nyelve az, aminek a segítségével egy gyermek lelke megnyílik előttünk, és elénekli számunkra azt a belső dalt, amit, ha ügyesek vagyunk, jól le tudunk kottázni, és az Ő világképében tudunk válasz szimfóniát írni neki.

 

játékterápia

 

Ha a gyermek azt érzi, hogy a játék során teljes értékű jelenlétet, tudatos figyelmet kap, akkor nem számít, hogy a gyakorlatban ez a tevékenység meddig tart. Lehet húsz perc, lehet akár másfél óra, vagy egy egész nap, élesen megfigyelhető a különbség a gyermek viselkedésében rövidebb, de tudatos figyelemmel töltött együttlét után, illetve hosszabb, ám a szülő kényszeres, elkalandozó magatartását követően.

 

Az érzelmi, – hangulati zavarokat, a félelmeket és a szorongásokat úgy tudjuk önmagunkban és a gyermekünkben a leghatékonyabban oldani, ha a játékot úgy képzeljük el, mint egy páros táncot, amely által egymást kölcsönösen vezetve találjuk meg az olykor nehéznek tűnő fordulatokat áthidaló könnyed lépéseket.

 

Mikroszkóp alatt a dackorszakA meseterápia, mint eszköz a fejlesztésben