A meseterápia, mint eszköz a fejlesztésben

2016.03.07.

 

A gyerekekre gondolván szinte kivétel nélkül a pörgés-forgás, folyamatos mozgás, rohanás, aktív cselekvés képeit látjuk magunk előtt, és a zaj, nyüzsgés, zsivaj, hangzavar érzete jelenik meg bennünk. Elsőre úgy tűnhet, mintha egy állandóan nyughatatlan közegben éreznék csak jól magukat a gyerekek, hiszen ha felületesen szemléljük őket, azt láthatjuk, hogy energiájuk kifogyhatatlan, és a zaj – mint fizikai fogalom – által generált feszültségből folyamatosan töltődik.

 

Ugyanakkor, ha mélyebben belegondolunk, hogy gyermekünk a szüntelen aktív cselekvésre hogyan reagál, azonnal rádöbbenünk, hogy valójában a megállás nélküli pörgés egy bizonyos idő után átlendül az úgynevezett „holt ponton” és onnantól kezdve a gyermek energiái már nem töltődnek, hanem percről percre megmutatkoznak a fáradtság és a kimerültség jelei, amik átcsaphatnak feszültségbe, alvászavarba, hiszti rohamokba egyaránt.

 

Ilyenkor tanácstalanok vagyunk; hiszen végre szabadon játszik, felszabadult. Kiengedi az összes tomboló energiáját, és valóban eljön az a pont, amikor azt kell mondanunk, nem játszhatsz tovább, mert hisztis leszel?!

 

A megoldás az, hogy tudatosan arra kell törekednünk, hogy az aktív, vagy mozgásos és önkifejező kreatív játékokat mindig egy passzívabb, nem kifelé áradó, hanem befelé töltő foglalkozás kövesse. Így a gyermek egyenlő mértékben megélheti a külvilágra ható énjét, ugyanakkor megtapasztalja a belső csendnek az önmagához visszavezető erejét. Felnőtt körökben sokszor elhangzik, hogy azért nem szeretnek egyedül lenni, mert a csend ijesztő, vagy a csend a leghangosabb dolog a világon. Ez valóban így van, hiszen a csend tanít. Amikor megszűnnek a külvilágnak a  figyelmünket saját zajaira hívó hangok és hatások, akkor szólal meg belső énünk olyan hangerővel, melyet, ha jól megtanulunk értelmezni, újra eggyé válhatunk önmagunkkal.

 

Így záródik be a kör, így hat vissza a passzív, befogadó figyelem az aktív kiáradó tevékenységre. A gyermekeknél sincs ez másképp. Ők a csendet a meséken keresztül tudják a leghatékonyabban megtapasztalni. A mese hallgatása, vagy olvasása meditatív hatással van rájuk. Kiterjesztik figyelmüket, és egy nyugodt, koncentrált közegben erőltetés nélkül, természetes módon tudják a történet szálait követve elkülöníteni a teret és az időt.

 

meseterápia

 

A tér maga a saját testük, mely elválasztja őket a külvilágtól, és attól a képzeletbeli világtól, amelyből a mese szól hozzájuk. Az idő pedig a saját, önálló idő, amikor a tevékenység közben kibontakozik az önmagával való első párbeszéd, és megszületik az első saját, belső képek meglátásának képessége, mely elengedhetetlen a képzelet, a fantázia fejlesztésében, ami pedig később, az iskolában a szövegértés, – szövegfeldolgozás, – fogalmazási feladatoknál fontos szerepet játszik.

 

A mese mindig színes. A színek világának belső megjelenítése, képekben való elképzelése mindig érzéseket generál a gyermekben. Akár a hideg, – akár a meleg színek csoportjáról beszélünk, egyaránt elmondható, hogy érzelmi hatásaik, és az általuk beindított belső változások egy jól figyelő szakember számára azonnal információként szolgálnak a gyermekekben esetleges belső konfliktusokról, vagy akár érzelmeik, hangulatuk milyenségéről, képzelet,- és fantáziaviláguk aktivitásáról.

 

Óvodás csoportjaimban a mesét, mint a belső csend megtalálásához vezető eszközt használjuk fel. Az aktív, mozgásos, vagy koncentrációképességet fejlesztő játékok közé mindig beékelünk egy – egy vizuális élményt. Óvodás csoportoknak leginkább fantáziafejlesztő élmény-elemként építjük be a meséket, amikor is a képalkotó vizualizációt fejlesztjük. A képek belső elképzelése fontos eszköz az emlékezőképesség, a fantázia és a külső hatások önálló feldolgozásának fejlődésében.

 

A meséket ezen kívül sokszor asszociációs, és drámapedagógiai, valamint szituációs szerepjátékokon keresztül dolgozzuk fel. Ezáltal képesek lesznek jobban megérteni a lelkükben zajló folyamatokat, változásokat, valamint más megközelítésbe helyezni az őket ért hatásokat, sérelmeket, velük történt eseményeket. Legyen szó egy óvodai sérelemről, egy rosszabb szereplésről, a barátok összeveszéséről, a teljesítménykényszer szorításáról, a családon belüli feszültségekről, vagy akár a testvérféltékenységről.

 

Így válik a mese, fejlesztő – és gyógyító terápiás eszközzé.

 

Hogy mit mesélünk, tulajdonképpen a képzeletvilág egyedi és végtelenül sok lehetőséget rejtő tárházából szabályok nélkül, szabadon választható. Vannak azonban mankók, melyeket érdemes követnünk, ha az a célunk, hogy kifejezetten gyermekünk egyéni lelkivilágához szóljunk, és a pont Őt fejlesztő és gyógyító szimbólumrendszert használjuk.

 

A gyermekek ugyanis azonosulnak a mesekarakterekkel, úgy képezik le a történetet, mintha az elbeszélés róluk szólna, velük történt volna meg az adott szituáció.

 

A népmeséknek mindig kiemelkedően fontos szerepük van, hiszen olyan képeket, és szimbolikát használnak, ami az adott kultúra nyelve, képvilága. A magyar népmesékben, mondókákban rengeteg olyan szimbolikus elem bújik meg, amelyet a gyermekek könnyedén értelmeznek.

 

Foglalkozásaimon, szabadon kalandozunk a népmesék és egyéb magyar, illetve külföldi, valamint saját magunk által írt mesék birodalmaiban.
A mese megismerése után korcsoporttól és tematikától függően vagy bábokkal eljátsszuk, vagy lerajzoljuk a történetet, és a tanulságot is. Sokszor egy egész színházi darabot alakítunk belőle, majd ezt követően átültetjük a cselekményt egy – egy hétköznapi, a gyerekek számára nem értelmezhető, vagy problémás szituációra. Ezáltal lehetőségük van kívülről szemlélve magukat, tudatosítani a helyzetre adott sokféle válaszlehetőséget, mely által fejlődik gyermek önismeretük, empatikus, szociális, és pszichoszociális készségrendszerük.
A csoporttagok minden korosztályban önállóan választják ki azt a karaktert, akivel a történetből azonosulni tudnak. Mivel minden gyermeknek más és más a személyisége, minden személyiségtípust más mesekarakter tanít, gyógyít. A gyermekek egyé olvadnak azzal a szimbólumrendszerrel, amivel a mesehősök megnyilvánulnak, és amint belebújnak a karakter bőrébe, azonnal egyensúlyba kerül lelki harmóniájuk, ugyanis a kilengő érzelmeknek és betegségeknek az oka mindig az önkifejezésbeli, vagy a meg nem értettség miatt keletkezett zavar.

 

A mesék mindig, minden körülmények között tartalmaznak erkölcsi tanításokat, és problémamegoldó stratégiák vizualizálására és elsajátítására ösztönzik a gyermekeket. Tanulható kompetenciákat adnak át.

 

A bátor vitéz is félt a hétfejű sárkánytól, mégis az igazság volt a legfontosabb neki. A legkisebb testvér, aki hősiesen átjutott az elvarázsolt erdőn, segítségül hívta állat barátait, akikkel útja során találkozott.  Ha a hős elhozza a titkok kulcsát, akkor az aranyhal teljesíti három kívánságát, a kompromisszumkötést tanítva. Ahhoz, hogy a hős legkisebb testvér kiszabadíthassa a királylányt a sárkány fogságából, meg kell tanulnia a kardforgatás és a varázslás mesterségét. A hősnek az édesapjától kapott, és városa címerével ellátott pajzsot be kell dobnia a tűzhányóba ahhoz, hogy a titkok kulcsát rejtő ajtó feltáruljon, vagyis áldozatot kell hoznia.

 

A személyiségjegyeket, és a gyermeki egyediséget figyelembe vevő terápiás mesék a lélek legbensőbb részét szólítják meg, az Ő nyelvén, az Ő egyéni képvilágában, a csend önteremtő erőit használva. Ezért sikeresen oldják a szorongást, a stresszt, a kisebbrendűségi érzést, az önbizalomhiányt, az étkezési és alvási problémákat, illetve elősegítik a fizikai betegségek gyorsabb gyógyulási folyamatát.

 

Kilenc éves lányom a következőket mondta a csendről: „A csend a szívünk legbelsejében lévő tündérzsákból ered. A tündérzsákból tündérpor árad szét a testünkben, a mellkasunkhoz visszaérve pedig az agyunkig érő virágot formáz. Ebből a virágból nyílnak ki a szavak és a hangok.”

 

00000001

 

Vagyis, amikor mesélünk, vagy énekelünk akár gyermekünkkel együtt, akár csak magunk okozunk örömet neki a mesék világával és a hangok dallamával, mindig tudni fogja, hogy a szívünk mélyéről szólunk hozzá. Éppen ezért várja majd annyira újra és újra a szülőtől érkező, szívtől szívig érő képeket, melyek a belső nyugalom, a csend kiapadhatatlan forrásának a megtestesítőivé válnak benne.

 

 

 

 

A játék, mint terápia és együttlét