Fókuszban a testvérféltékenység

2016.03.07.

 

„Mosolygok, mert a testvérem vagy, s kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit!” – üzenhetné ironikusan, de ugyanakkor nagy szeretettel, és mély megértéssel egyik testvér a másiknak.

 

A testvérek komoly és szoros szövetséget kötnek egymással már érkezésük pillanatában. Elkötelezik magukat egymás hosszú évekre – tán egy életre – szóló közvetlen segítésére, méghozzá egy olyan viszonyrendszerben, ahol gyermekként kell az ismeretlen világot közösen felfedezni, társa, és bajtársa lenni a másiknak, pajtás, akivel játszani lehet, barát, aki akár éjjel – nappal ott van, hogy vigaszt nyújtson. Ugyanakkor a testvérek egyik legnagyobb feladata az is, hogy tükröt tartsanak egymásnak egy olyan életszakaszban, amikor az egyéniség még csak bontogatja a szárnyait. A személyiség első önérvényesítésre irányuló kísérleteinek azonnali falba ütköztetésére hivatott a testvér, aki összefonott karjával, ellenállásával, vagy ellentartásával mutatja meg életünk első igazi tükrét gyermek – önmagunkról, ami nem is akármilyen, hanem nagyítós tükör!

 

Így tanítják egymást, és környezetüket is az elfogadásra, a türelemre, és a feltétel nélküli szeretetre. Éppen ezért, amikor a testvérek vitáznak, szimbolikus értelemben tűzijáték keletkezik. A tűzijátékot mindenki szereti. Egyszerre lenyűgöző és káprázatos. Színek és fények együttes varázsa, ezernyi hangulat és érzelem rejtőzik minden apró részecskéjében. Együttesen alkotnak csodát, egymás nélkül nem tudnánk mihez viszonyítani az élményt. Mindemellett a látvány és a hatás velejárója a hatalmas robbanás is. A robbanás, mely energiaként szolgál ahhoz, hogy a tapasztalat megszülethessen.

 

Amikor a testvérek tűzijátékát látjuk kibontakozni, azt nevezi a tudomány testvérféltékenységnek. TŰZ (i) JÁTÉK. Tűz, mert tüzes, önérvényesítő, lehengerlő, kreatív és perzselő, ugyanakkor Játék, mert az Életet, mint Játékot képezi le kicsiben. A testvérek ilyenkor felveszik azokat a szerepeket, és mintákat, amik később, felnőttként lesznek rájuk jellemzőek egy – egy életfeladat megoldásakor. A szülő szerepe ilyenkor a mértékletesség és a kiegyenlítettség megtalálása, mind saját hozzáállásában, mind gyermekei viselkedésmintáinak kialakításában.

 

Mi az, ami a legtöbb esetben gondot okozhat a nagyobb gyermek lelkében a kistestvér érkezésekor?

 

Amikor a nagyobb gyermek megtudja, hogy édesanyja pocakjában egy aprócska új élet növekszik, általában kitörő örömmel fogadja a hírt, hogy kistestvére érkezik.
Aztán attól függően, hogy a várandósság problémamentes, vagy sem, alakulnak érzelmi szálai a növekvő pocaklakóhoz. Ha még olyan kicsi a gyermek, hogy ezt megelőzően sokat volt a kezünkben, sokat vettük fel, és hirtelen az orvos azt tanácsolja, ne cipeljünk nehezet, a gyermek rögtön változást érzékel a hozzánk fűződő viszonyában. Felteszi magának a kérdést: „Vajon anya már nem szeret engem?” Ha ilyen helyzetbe kerülünk, mindig figyeljünk arra, hogy más módon kapja meg gyermekünk a testi, érintésbeli közelséget tőlünk. Sokat legyen ölben, bújjunk össze az ágyban, meséljünk neki úgy mesét, hogy közben öleljük Őt. Beszélgessünk sokat együtt a még pocaklakó kistestvérrel, kérdezzük meg gyermekünket, milyennek képzeli el születendő testvérkéjét. Milyen színű lesz vajon a szeme, a haja, elmélkedjünk arról, milyen pici lesz a keze és a lába. Kérjük ki a véleményét arról, hogy milyen keresztnevet adjunk a kisbabának. Vonjuk be a babakelengye vásárlásba, választhasson Ő is kisruhát, kiscipőt. Ha babazenét hallgatunk, hívjuk oda elsőszülöttünket is, énekeljünk közösen, meséljünk közösen, és magyarázzuk el, hogy most a pici is hallja, amit mi, ezáltal ismer meg bennünket.  Ez nagyon hasznos felkészítő folyamat az elsőszülött gyermeknek.

 

terhes nő gyerek

 

Amikor e hosszú és izgalmas várakozást végre a megszületés beteljesülése lezárja, és elsőszülött gyermekünk először látja meg kistestvérét, újabb lelki válságba kerülhet. Ambivalens érzéseit nem tudja jól értelmezni. Egyszerre érzi, hogy milyen szeretnivaló, aranyos, édes pici baba, ugyanakkor meg is ijed attól a változástól, amit ez a kisbaba hoz az életébe, és amit már ott, abban a pillanatban is tapasztal, hogy a szülők és rokonok már nem csak Rá figyelnek, hanem minden családtag figyelme szétoszlik, és már az újszülöttől is el vannak bűvölve. Megtörténik az elsőszülött trónfosztása.

 

Később, amikor már a kicsi is hazakerül a kórházból, mégnehezebb lesz a helyzet. A nagyobbnak hirtelen rengeteg új szabálynak kell megfelelnie, amelyek között sajnos, de szinte minden családban megtalálhatóak ilyenek is:

 

„Ne hangoskodj, mert felébred!”

„Nem veheted kézbe, mert leejted!”

„Ne menj közel, mert beteg vagy, és elkapja!”

„Ne csináld ezt, mert Te már ehhez nagy vagy, Ő még kicsi!”

„Ne add oda neki a játékod, mert a szájába veszi és lenyeli!”

„Ne vedd el a játékát!” – majd – „Add oda a játékod, mert testvérek vagytok!”

 

Ez szinte feldolgozhatatlan sok információ egy kicsi gyereknek, akinek az élete teljesen megváltozott. Úgy érzi, már csak rossz dolgokat tud csinálni, és ráadásul háttérbe is szorult az eddigi kizárólagos és osztatlan figyelem után.

 

Válaszként az összezavarodott gyermek próbálja a figyelmet erőszakkal kicsikarni. Rájön arra, hogy többlet – figyelmet azzal tud szerezni, ha rosszalkodik. Mert amikor kiönti, lelöki, eltöri, összekeni, stb. akkor szülei száz százalékosan rá fókuszálnak, vele foglalkoznak és neki tartanak előadást. Addig is hozzájut ahhoz a megszokott figyelem – energiához, amire szüksége van. Illetve annak valamilyen töredezett részéhez, hiszen ilyenkor a szülő is más érzelmi állapotba kerül, mint amikor harmonikus családi légkör uralkodik otthon.

 

féltékenység 1

 

Gyakori ilyenkor, hogy a már szobatiszta gyermek újra elkezd bepisilni, vagy „babává válik” és olyan viselkedési formulákat vesz fel, melyek kistestvéréhez hasonlatosak. Négykézláb mászik, nem hajlandó rendesen beszélni, gőgicsél, vagy affektálni kezd.

 

A megoldás az, ha rengeteget dicsérjük, nem csak négyszemközt, hanem nyilvánosan is, a nagyobb családi összejöveteleken a rokonoknak, vagy az óvodában az óvónőnek. Fontos, hogy mindig jelen legyen a dicséret elhangzásakor, mert ezzel erősödik önértékelése, és új családi státuszának elfogadása. Ha megerősítjük abban, hogy Ő ügyes, és nagy segítség nekünk, akkor segítségünkre lesz a mindennapi nehéz testvér-szituációk megoldásában is.

 

Mondhatjuk például Neki, hogy „De jó, hogy Te már nagyobb vagy, mert Te már tudsz egyedül öltözni, egyedül enni, egyedül fogat mosni, Veled már tudok labdázni, fogócskázni, sütni – főzni, stb.” Magyarázzuk el, hogy szeretnénk, ha az öccse/húga is ilyen önálló, ügyes gyerek lenne, és jelenleg ezért kell olyan sokat foglalkoznunk a csöppséggel, ezért kell gondoznunk és tanítanunk Őt.

 

Értékeljük rendszeresen azt is, hogy szülőként, ebben a minőségünkben minden új szituációt és helyzetet Vele élünk át először, ezáltal Ő fogta a kezünket a szülővé válásunk első lépéseinél.

Biztassuk, hogy a kistestvére felnéz rá, és mindent tőle fog megtanulni.

 

11270213_1078278918866758_1015625297056368059_o

 

Fontos, hogy hányadik a sorban!

 

A testvérek egymáshoz való kapcsolódásának milyenségét, valamint a személyiség egyedi viselkedésmintáit a testvérsorrend, vagy születési sorrend is befolyásolja.

 

Az elsőszülöttek hozzászoknak ahhoz, hogy a kizárólagos figyelem középpontjában állnak, hogy Ők szüleik büszkeségei, legféltettebb kincsei. A szülők magatartása azonban egyke, vagy elsőszülött gyermekek esetében sokszor átcsaphat túlféltésbe, túlóvásba, valamint túlkontrollálásba. A születési sorrendben az elsőszülött mindig az irányító, tanító, vezető személyiség, aki kitapossa magának az utat. Először tanul a szülőktől, és Ő tanítja a szülőket is. Mivel megéli a „szülők ketten – én egyedül” hármasság érzését, felnőttként könnyebben boldogul az olyan szituációkban, ahol vezetői szerepkört kell vállalnia, vagy döntéshelyzetbe kerül, és nem ijed meg olyan helyzetekben, amikor a nála „nagyobb”, karizmatikusabb emberekkel szemben kell kivívnia a tiszteletet, vagy megtalálnia az együttműködés kulcsait.

 

Ő az, aki megélheti saját nagyságát a többiek tükrében, azonban a szülők odafigyelésén múlik, hogy születési sorrendből adódó helyzetét jól kezelje, ne váljon elnyomóvá. Ezáltal nagyobb eséllyel lesz olyan pozícióban később, ahol erőt kell mutatni, vezetnie, irányítania, támogatnia kell másokat.
Mindezekkel együtt, hathat rá a „trónfosztás” élménye életre szóló viselkedési irányként olyan esetekben, amikor a pozíciója megőrzéséről van szó, melyről épp emiatt az élmény miatt nehezen mond le.

 

Az elsőszülött kedveli a családi hagyományokat, tradíciókat, viszont a változásokat nem mindig fogadja szívesen, éppen a testvér születésével járó hétköznapi életbeli egyszerű szabályok átalakulásának hatásai miatt.

 

A második gyermek az örök „kicsi”, aki a soha meg nem tapasztalt „én vagyok az első, és egyetlen” érzésének hiánya miatt kitartóan és magabiztosan kiáll saját magáért, minden körülmények között. Általában Ő az, aki soha nem adja fel, és nem hagyja magát. Képes arra, hogy a dolgokat átgondolja, megváltoztassa, a szabályokat és a dogmatikus rendszereket újraértelmezze. Ugyanakkor nyitottabb és elfogadóbb tud lenni nagyobb testvérével szemben, mint fordítva.

 

Abban az esetben, ha a második egyben középső gyermek is, akkor Ő a van a legnehezebb helyzetben a testvérek között. Meg kell tapasztalnia, hogy középen állni egyszerre áldás és átok is. Ő az, aki elmondhatja magáról, hogy neki van bátyja/nővére, és öccse/húga is, ezáltal neki van egyedül, aki tanítja, és akitől tanulhat, és ezenkívül,  – osztozván az elsőszülött példamutató szerepkörével – taníthatja is a kisebbet. Ezáltal nagyon jó alkalmazkodó és jó kapcsolatteremtő válik belőle, ugyanakkor Ő az, akinek folyamatosan meg kell tapasztalnia, hogy a dolgokhoz még nem elég nagy, vagy már nem elég kicsi. Vele szemben érvényesül a nagyobb testvér által okozott „elhanyagoltság” érzés, mert a nagyobb a legkisebbre már nem úgy néz, mint aki átvette a helyét. A középső gyermek feladata, hogy megtalálja a helyét abban a világban, ahol egyfelől neki is el kell fogadnia másokat, másfelől önmagát is érvényesíteni kell tudnia, úgy, hogy közben megmaradjon türelmesnek, és empatikusnak.

 

A legkisebb gyermek már eleve a „többen vagyunk testvérek” környezetbe születik bele, ahol neki kell megkeresnie azt a rést, amin keresztül meg tudja magát különböztetni. Mivel ez egy olyan verseny, ami már szinte előre eldőlt, mert a legtöbb lehetőséget elvitték az orra elől, megtanulja, hogy a versenyeket ne vegye túl komolyan, és mindig keressen új útirányt. Általában gyorsan túllendül a megfelelési kényszereken is, mivel célja épp az, hogy folyamatosan egyedi maradjon. Ezért fordul elő oly gyakran, hogy a legkisebb testvér a legérzékenyebb; a világot megváltoztató szándékkal érkezik. Nem véletlen, hogy mesékben is mindig a legkisebb testvér indul útnak.
A felelősségvállalás azonban nem erőssége, mert sokszor megmarad lelkében az „én még kicsi vagyok, nem tudhattam” nézőpont, melyet szintén szülői körültekintéssel el lehet kerülni.

 

A születésisorrend – jellemzők változó mélységben mutatkoznak meg a gyermekekben. Minél nagyobb a családi harmónia, minél tudatosabbak a szülők, annál kevésbé érvényesül a születésisorrend – személyiség.

 

féltékenység 2

 

Milyen megoldások vannak, hogy a testvérféltékenység ne harc, hanem egészséges, és akár szép TŰZ(i)JÁTÉK legyen?

 

Alakítsunk ki közösen rugalmas, ám mindenkire vonatkozó szabályokat! Minden gyerekre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak – „Senkinek nem szabad ütni, törni, – zúzni, csúfolódni…!”

 

A szabályokat a gyerekekkel közösen hozzuk, vonjuk be a legkisebbet is! Ha érzik, hogy számít a véleményük, és a döntésbe beleszólásuk van, akkor szívesebben tartják be az együttesen megbeszélt irányokat.

 

Mindig igyekezzünk kompromisszumkötésre nevelni a gyerekeket! Ehhez nem elég nekik azt mondani, hogy egyezzetek meg, és tudjon mindenki valamiből engedni, valamiről lemondani, hanem nekünk, felnőtteknek is ilyen példát kell mutatnunk olyan helyzetekben, amikor saját életünkben akadnak nehézségek. A gyermek akkor is lát, és hall minket, ha azt gondoljuk, épp nem ránk figyel, és folyamatosan mintákat tanul tőlünk.

 

Fontos, hogy legyen a saját tulajdonnak védelme! Akárhány testvér van, mindenkinek joga van a saját tulajdonhoz! Mindenki kiválaszthat olyan tárgyat, vagy számára fontos dolgot, amin nem szeretne osztozni. Ezt közösen beszéljük meg, és annak a kiválasztott kedvencnek legyen külön helye, a többieket pedig tanítsuk meg, hogy tiszteljék egymás dolgait.

 

A saját időről sem feledkezzünk meg! Kell a gyerekeknek a minőségi, csak a szülővel kettesben töltött idő. Jelöljünk olyan napot, akár kéthetente, vagy havonta egyszer, amikor kettesben csinálunk programot. Ez feltölti a gyermeket, és kiegyensúlyozott marad.

 

 

Mit ne tegyünk?

 

Ne avatkozzunk rögtön közbe! Várjunk! Nem feltétlenül kell mindig döntőbíróként beavatkozni a gyerekek civakodásába! Ha nincs komoly, veszélyes szituáció, akkor maradjunk türelmesek, és mikor már éppen indulnánk közbelépni, akkor álljunk meg, és figyeljük meg a történéseket! Saját példámon keresztül tudom, hogy akad olyan helyzet, amikor a beavatkozással csak elvesszük a lehetőséget, hogy a gyerekek kompromisszumot kössenek. Egyik nap, mikor a konyhában tevékenykedtem, a gyerekek pedig a szobájukban játszottak együtt, egyszercsak hatalmas sírás szakította meg a csendet. Már épp indultam volna a szobába, hogy megnézzem, mi történik, amikor valamilyen belső sugallatra megálltam. Vártam. Nem volt könnyű. Aztán hirtelen újra csend lett. A lányom, aki a nagyobb, megszólalt: „Jó, várj! Akkor szedjük szét a bunkert, és építsünk együtt akkorát, amibe ketten is beleférünk!” Mire a fiam: „Köszi Eszti, szeretlek!” Elmondhatatlan öröm volt hallani ezt, és nagy tanulság is egyben.

 

Ne legyünk döntőbírók! Ne próbáljuk megfejteni ki kezdte. Hagyjuk, hogy mindenki elmondja a maga szemszögéből az eseményeket, és vonjunk le közösen tanulságot!

 

Ne okoljuk, és védjük egyik gyereket sem, ugyanis minden vita kialakulásához legalább két fő szükséges. Ha részlehajlóak vagyunk, azzal tulajdonképpen hosszútávon egyik gyermeknek sem segítünk.

 

Ne hasonlítgassuk a gyerekeket egymáshoz! Minden gyerek külön személyiség, mások az erősségei és a gyengeségei.

 

Ne oldjuk meg a gyerekek helyett a problémát, hanem mediátorként közvetítsünk közöttük, és várjuk meg, amíg felajánlanak Ők maguk megoldási lehetőségeket!

 

Ne utasítsuk, vagy nyomjuk el a gyermekben rejlő haragos érzéseket. Ezek hozzá tartoznak lelkéhez, személyiségéhez. A fontos az, hogy a düh féken tartását és szabályozását megtanítsuk.

 

Az egész folyamatban a legfontosabb a szülő hozzáállása. Ők, akik a TŰZ(i)JÁTÉK – ot élik éppen, természetes tanulási fázisokon mennek keresztül és életszituációk megoldásait gyakorolják. Sokszor nekünk, szülőknek mutatják meg, milyenek vagyunk valójában, így próbálnak rávilágítani arra, hogy a családi harmóniában valami kibillent.

 

szerető tesók

 

Viszont folyamatosan résen vannak, figyelik a szülők reakciót, hogyan kezelik a testvérféltékenység helyzeteit. Így raktározzák el azokat a viselkedésmintákat, és képeket, amelyeket felnőttként automatikusan előhívnak majd magukból, ha Ők is szülők lesznek.

 

 

 

 

Iskolások lettünk! – másként hallunk, másként beszélünk…Mikroszkóp alatt a dackorszak